*Harry szemszöge*
Rettentően ideges vagyok Liá-ra. Elküldött a francba. Ezt érdemlem? Rohadtul nem. - ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben hazafelé menet.
A ház előtt parkoltam le, majd idegesen szálltam ki a járműből. Amint sikeresen lezártam a kocsit, sietve mentem a bejárati ajtóhoz, amit gyorsan ki is nyitottam és eltűntem az ajtó mögött. Cipőimet hanyagul rúgtam le lábaimról, majd idegesen túrtam tincseim közé. Nekiütköztem egy alacsony komódnak, amin egy váza volt elhelyezve. Idegességemben hatalmas erővel csaptam a váza felé. A váza a padlóra esett, s apró darabokba tört. Jól esett valamin levezetni a feszültséget, de ez mégsem volt jó ötlet.
- Bassza meg. - sziszegtem.
Tovább mentem az étkezőbe, ahol pár szék állta utamat. Egy könnyű mozdulattal félrelöktem őket, de ez sem segített. Szaggatottan fújtam ki a levegőt, s falnak döntöttem a fejem, majd tenyerembe temettem az arcom. Próbáltam lenyugodni, de nem sok sikerrel jártam. Hátat fordítottam a falnak, s szép lassan lecsúsztam a padlóra.
Szinte már csillagokat láttam a dühtől. Mivel érdemeltem ki ezt? Ki tudja mit csinál most nélkülem. Nincs már rám szüksége. Csak egy futó kaland voltam számára. Ez van, el kell fogadnom.
Ekkor egy éles hangra lettem figyelmes. Kihalásztam a mobilomat a zsebemből, majd a kijelzőre meredtem. Lia neve villogott rajta. Fintorodva bámultam a készüléket, s hanyagul a helység másik felére hajítottam.
A zene kis idő múltán elhallgatott, de aztán újra megszólalt. Idegesen csaptam a földre, majd felpattantam, s dühtől forrva mentem a telefonért.
Remegő kézzel vettem fel, aztán a fülemhez tettem.
- Haza vigyelek, vagy lábra tudsz még állni? - mondtam gúnyosan.
- Beszélnünk kell. - jelentette ki.
- Minek? Van ott elég barátod. Beszéld meg velük. - nevettem fel gúnyosan.
- Harry, kérlek. - könyörgött.
- Te talán hallgattál az én kérlekemre? - akadtam ki - Várj, segítek. Nem.
- Meghallgatnál? - kérdezte.
- És mi van, ha nem? - vágtam rá egyből.
- Tudom, hogy dühös vagy rám. Meg van rá minden okod. De most hallgass meg, kérlek. - halkult el a hangja.
- Telefontéma? - kérdeztem nyersen.
- Nem igazán. - mondta alig hallhatóan.
- Akkor gyere át. - mondtam, majd meg nem várva válaszát, kinyomtam a telefont.
Zsebre dugtam a készüléket, s a mosdóba kullogtam. A mosdókagyló fölé hajoltam, és egy kis hideg vízzel mostam meg kipirosodott arcom. Ezután törölközőt ragadtam meg és felitattam a maradék vízcseppeket arcomról.
Körül-belül tíz perc múlva megszólalt a csengő. Hajamba túrtam, majd komótosan az ajtóhoz sétáltam. Unottan nyitottam ki a bejárati ajtót, s lenéztem az előttem álló lányra. Kipirosodott arccal állt előttem, s néhány tincse arcához tapadt. Félve nézett fel rám. Kezeit idegességében tördelte, s szaporán vette a levegőt.
Félre álltam az útból, így lassan beljebb merészkedett az ajtóból.
Meg akart ölelni, de elhúzódtam tőle.
- Mit akarsz? - néztem rá komoly arccal.
- S-semmit. - suttogta, majd ajkába harapott.
- Na jó, bökjed ki. - mondtam szárazan.
- Harry, én szeretlek.. - kezdett bele, de közbevágtam.
- Elküldtél a francba.. - mondtam halkan, inkább csak magamnak.
- Úgy sajnálom. - hajtotta le a fejét.
- Nem kell. Már nem. - ráztam meg a fejem. - Még valami? - folytattam.
- Van még valami.. - sóhajtott.
- Mondd. - siettettem.
- Lefeküdtem valakivel. - lábadt könnybe a szeme.
Azt hittem, ott helyben összeesek.
- Megcsaltál? - kiabáltam rá.
- Harry, részeg voltam. - kezdett el zokogni. - Kérlek bocsáss meg.
- Szerinted az mentség rá, hogy részeg voltál? Nem. Nem hiszem el, hogy beléd szerettem. Olyan vagy mint a többi. - üvöltöttem torkom szakadtából.
Lendíteni kezdtem a kezem, de megállítottam, s inkább ökölbe szorítva magam mellé engedtem.
- Menj. - morogtam, de egy helyben maradt. - Most. - emeltem fel a hangom.
- Kérlek, hallgass végig. Úgy sajnálom.. - könyörgött.
- Ennyi épp elég volt. - sziszegtem idegesen.
- De megbántam. - csuklott el a hangja.
- Nem érek vele semmit. - vontam meg a vállam hanyagul.
- Harry.. - zokogott.
- Nincs Harry. Menj haza. - mutattam az ajtó felé.
- Biztos ezt akarod? - nézett mélyen a szemembe.
- Soha nem akartam még semmit ennyire. - gúnyolódtam.
- Csak egy dolgot kérhetek még? Csak egyet. - nézett rám könyörögve.
- Mégpedig? - kérdeztem vissza.
- Egy ölelést. Csak egyet. Egy utolsót. - szegezte le tekintetét.
Oldalra pillantva kezdtem gondolkodásba.
- Legyen. - sóhajtottam fel.
Kitártam a karjaim, míg ő félénken ölelésembe bújt. Mellkasomba fúrta arcát, s kis kezeivel szorított magához. Állam megtámasztottam a fején, és magamba szívtam hajának illatát. Megsimogattam a haját, majd azt vettem észre, hogy kicsit eltol magától. Lassan felnézett rám, s csillogó szemeivel kezdett vizslatni. Amint észbe kaptam már összeértek ajkaink, de elhúzódtam tőle. Értetlenkedve méregetett, majd rá is kérdezett.
- Ezt miért csináltad? - húzta fel egyik szemöldökét.
- Most csaltál meg. És te csodálkozol azon, hogy nem csókollak meg? Mit vártál tőlem? Hogy majd engedem, és minden el van felejtve? - akadtam ki.
- Igazad van, sajnálom. - hajtotta le a fejét.
Aprót bólintottam, majd a nyitott ajtó felé pillantottam.
- Be jön a hideg. - suttogtam.
Szomorúan nézett az ajtó felé, majd végül tett egy lépést, de azonnal meg is állt.
- Jól vagy? - kérdeztem hirtelen.
Válaszolni azonban már nem tudott, mert a térdei összecsuklottak, törékeny teste pedig egyenesen karjaimba esett.
- Lia.. - estem kétségbe - Ne, kérlek. Térj magadhoz. - fogtam meg arcát.
Karjaimba kaptam, majd a kanapára fektettem. Kezembe fogtam a telefonom, és remegő kézzel tárcsáztam a mentők számát.
- Bassza meg. - sziszegtem.
Tovább mentem az étkezőbe, ahol pár szék állta utamat. Egy könnyű mozdulattal félrelöktem őket, de ez sem segített. Szaggatottan fújtam ki a levegőt, s falnak döntöttem a fejem, majd tenyerembe temettem az arcom. Próbáltam lenyugodni, de nem sok sikerrel jártam. Hátat fordítottam a falnak, s szép lassan lecsúsztam a padlóra.
Szinte már csillagokat láttam a dühtől. Mivel érdemeltem ki ezt? Ki tudja mit csinál most nélkülem. Nincs már rám szüksége. Csak egy futó kaland voltam számára. Ez van, el kell fogadnom.
Ekkor egy éles hangra lettem figyelmes. Kihalásztam a mobilomat a zsebemből, majd a kijelzőre meredtem. Lia neve villogott rajta. Fintorodva bámultam a készüléket, s hanyagul a helység másik felére hajítottam.
A zene kis idő múltán elhallgatott, de aztán újra megszólalt. Idegesen csaptam a földre, majd felpattantam, s dühtől forrva mentem a telefonért.
Remegő kézzel vettem fel, aztán a fülemhez tettem.
- Haza vigyelek, vagy lábra tudsz még állni? - mondtam gúnyosan.
- Beszélnünk kell. - jelentette ki.
- Minek? Van ott elég barátod. Beszéld meg velük. - nevettem fel gúnyosan.
- Harry, kérlek. - könyörgött.
- Te talán hallgattál az én kérlekemre? - akadtam ki - Várj, segítek. Nem.
- Meghallgatnál? - kérdezte.
- És mi van, ha nem? - vágtam rá egyből.
- Tudom, hogy dühös vagy rám. Meg van rá minden okod. De most hallgass meg, kérlek. - halkult el a hangja.
- Telefontéma? - kérdeztem nyersen.
- Nem igazán. - mondta alig hallhatóan.
- Akkor gyere át. - mondtam, majd meg nem várva válaszát, kinyomtam a telefont.
Zsebre dugtam a készüléket, s a mosdóba kullogtam. A mosdókagyló fölé hajoltam, és egy kis hideg vízzel mostam meg kipirosodott arcom. Ezután törölközőt ragadtam meg és felitattam a maradék vízcseppeket arcomról.
Körül-belül tíz perc múlva megszólalt a csengő. Hajamba túrtam, majd komótosan az ajtóhoz sétáltam. Unottan nyitottam ki a bejárati ajtót, s lenéztem az előttem álló lányra. Kipirosodott arccal állt előttem, s néhány tincse arcához tapadt. Félve nézett fel rám. Kezeit idegességében tördelte, s szaporán vette a levegőt.
Félre álltam az útból, így lassan beljebb merészkedett az ajtóból.
Meg akart ölelni, de elhúzódtam tőle.
- Mit akarsz? - néztem rá komoly arccal.
- S-semmit. - suttogta, majd ajkába harapott.
- Na jó, bökjed ki. - mondtam szárazan.
- Harry, én szeretlek.. - kezdett bele, de közbevágtam.
- Elküldtél a francba.. - mondtam halkan, inkább csak magamnak.
- Úgy sajnálom. - hajtotta le a fejét.
- Nem kell. Már nem. - ráztam meg a fejem. - Még valami? - folytattam.
- Van még valami.. - sóhajtott.
- Mondd. - siettettem.
- Lefeküdtem valakivel. - lábadt könnybe a szeme.
Azt hittem, ott helyben összeesek.
- Megcsaltál? - kiabáltam rá.
- Harry, részeg voltam. - kezdett el zokogni. - Kérlek bocsáss meg.
- Szerinted az mentség rá, hogy részeg voltál? Nem. Nem hiszem el, hogy beléd szerettem. Olyan vagy mint a többi. - üvöltöttem torkom szakadtából.
Lendíteni kezdtem a kezem, de megállítottam, s inkább ökölbe szorítva magam mellé engedtem.
- Menj. - morogtam, de egy helyben maradt. - Most. - emeltem fel a hangom.
- Kérlek, hallgass végig. Úgy sajnálom.. - könyörgött.
- Ennyi épp elég volt. - sziszegtem idegesen.
- De megbántam. - csuklott el a hangja.
- Nem érek vele semmit. - vontam meg a vállam hanyagul.
- Harry.. - zokogott.
- Nincs Harry. Menj haza. - mutattam az ajtó felé.
- Biztos ezt akarod? - nézett mélyen a szemembe.
- Soha nem akartam még semmit ennyire. - gúnyolódtam.
- Csak egy dolgot kérhetek még? Csak egyet. - nézett rám könyörögve.
- Mégpedig? - kérdeztem vissza.
- Egy ölelést. Csak egyet. Egy utolsót. - szegezte le tekintetét.
Oldalra pillantva kezdtem gondolkodásba.
- Legyen. - sóhajtottam fel.
Kitártam a karjaim, míg ő félénken ölelésembe bújt. Mellkasomba fúrta arcát, s kis kezeivel szorított magához. Állam megtámasztottam a fején, és magamba szívtam hajának illatát. Megsimogattam a haját, majd azt vettem észre, hogy kicsit eltol magától. Lassan felnézett rám, s csillogó szemeivel kezdett vizslatni. Amint észbe kaptam már összeértek ajkaink, de elhúzódtam tőle. Értetlenkedve méregetett, majd rá is kérdezett.
- Ezt miért csináltad? - húzta fel egyik szemöldökét.
- Most csaltál meg. És te csodálkozol azon, hogy nem csókollak meg? Mit vártál tőlem? Hogy majd engedem, és minden el van felejtve? - akadtam ki.
- Igazad van, sajnálom. - hajtotta le a fejét.
Aprót bólintottam, majd a nyitott ajtó felé pillantottam.
- Be jön a hideg. - suttogtam.
Szomorúan nézett az ajtó felé, majd végül tett egy lépést, de azonnal meg is állt.
- Jól vagy? - kérdeztem hirtelen.
Válaszolni azonban már nem tudott, mert a térdei összecsuklottak, törékeny teste pedig egyenesen karjaimba esett.
- Lia.. - estem kétségbe - Ne, kérlek. Térj magadhoz. - fogtam meg arcát.
Karjaimba kaptam, majd a kanapára fektettem. Kezembe fogtam a telefonom, és remegő kézzel tárcsáztam a mentők számát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése