2014. március 26., szerda

Chapter 12! Jól megérdemelt nap..*

Figyelem! A történet +18-as részt tartalmaz! Mindenki a saját felelősségére olvassa! Jó olvasást! xx

*Cecillia szemszöge*

Hajnalok hajnalán keltem fel reggel. Oldalamra fordulva pillantottam meg a mellettem még szuszogó barátomat. Jól megvizsgáltam minden egyes részét. Ajkai enyhén voltak eltávolodva egymástól, göndör fürtjei pedig a párnán terültek szét. Közelebb húzódtam hozzá, majd arcához hajolva leheltem rá egy gyengéd csókot. Nem kellett sok idő, mosolyra húzódott szája, majd felnyitotta szemeit. Körém fonta karjait és szorosan magához húzott. Mélyen szemeimbe nézett és megköszörülte torkát.
- Jó reggelt, szerelmem. - köszöntött reggeli rekedtes hangjával, majd a fejem búbjára adott egy lágy csókot.
- Neked is. - viszonoztam a reggeli fogadtatást.
Hátamra fordított, így Harry fölém került. Kezeivel támaszkodott meg, s lassan közeledett ajkaimhoz, amit azonnal lágyan meg is csókolt. Még egy utolsó puszit adott az orromra, azután eltávolodott tőlem. Az ágy szélére húzódott, végül felállt. Hátra túrta rakoncátlan tincseit amik szemébe lógtak. Hátra fordult és küldött felém egy mosolyt.
- Jössz reggelizni? - nyújtotta felém a kezét, amit el is fogadtam.
- Menjünk. - bólintottam.
Felpattantam az ágyról és egymás mellett kullogtunk le az étkezőbe. Ahogy beértünk Harry a hűtőhöz ment és kivette belőle a reggelihez szükséges alapanyagokat. Azokat pedig az asztalra helyezte. Én csak csendben figyeltem a tevékenykedését. Felbontotta a megszokott friss narancslevet, amit két pohárba öntött. A szekrényből kivett kettő tányért amiket szintén az asztalra helyezett. Elővette a szeletelt kenyeret amit a kenyérpirítóba tett. Azután felém fordult és hamar megszüntette a közöttünk lévő távolságot.
- Hogyan kéred a pirítóst? - suttogta a fülembe.
- Rád bízom. - mondtam és egy csókot leheltem ajkaira.
Eltávolodott tőlem és elővett egy üveg eperdzsemet. Mikor jelzett, hogy kész a pirítós, akkor a két tányérra helyezte. Az asztal két végébe tette a tányérokat, mellé a narancslevet, középre pedig az eperdzsemet. Mind a ketten helyet foglaltunk a két széken szemben egymással. A dzsem után nyúltam, majd a kés segítségével a pirított kenyérszeletre kentem. Ugyan ezt végig csinálta Harry is, amit türelmesen megvártam, mivel nem szeretek egyedül enni. Miután végzett, elégedetten haraptam a szendvicsembe. Ő csak felnevetett, majd követte példámat.
A reggeli elfogyasztása után a kanapén foglaltunk helyet. Harry ölében ültem, fejem pedig mellkasának volt döntve. Karjait szorosan körém fonta, mint ahogyan azt este tette. Arcomat hintette be nedves, érzéki csókokkal, de én az ajkamon szerettem volna tudni az övét. Álla alá nyúltam, magamhoz húztam és gyengéden, de még is mohón csókoltam meg. Hátamra döntött, egész lényével fölém tornyosodott. Kezem tarkójához csúsztattam, azonban még mindig csókban forrtunk össze. Kezével kisebb köröket írt le hasamon, s cirógatta azt. Pólóm egyre feljebb csúszott rajtam, teljesen belebizseregtem. Pici szünetet tartottunk a csókba, és Harry a gyors zihálás közepette annyit nyöszörgött.:
- Akarlak Lia. - jobb kezével végig simogatta testem minden egyes porcikáját, majd újra ajkaink kapták a főbb szerepet. Egyszer csak azt éreztem pólóm eltűnik rólam, és felső testem teljesen szabaddá válik. Meg kellett szakítanom a csókot, mert ez így mégis csak kényelmetlen.
- Menjünk a hálóba. - mondtam, miközben letöröltem a Harry ajkairól csorgó nyálat.
Harry könnyedén felemelt én pedig dereka köré fontam lábaim. Amíg felvánszorogtunk a hálószobába addig váltottunk egy - egy hosszabb csókot. Amint beértünk a szobába Hazz a lábával becsukta az ajtót, azután engem végigfektetett az ágyon. Meztelen felső testeink teljesen egymáshoz simultak. Hazz pizsama nadrágommal együtt lehúzta a bugyimat, és hatalmas mosollyal a száján hajolt fölém. Ajkai finoman érintették nyakam, mire egy kisebb nyögéssel válaszoltam. Fordítottam helyzetünkön, így már én voltam felül. Ajkára adtam egy utolsó csókot, majd nyakára tértem rá. Finoman szívogatni kezdtem a bőrét, ami piros foltot hagyott nyakán, és néha - néha belenyögött, de ez a pillanat műve volt. Így haladtam lefelé. Kidolgozott mellkasát hintettem be apró, nedves csókokkal. V vonalánál tartottam, majd egy határozott mozdulattal lehúztam boxerét. Kezembe vettem kemény erekcióját, és lassan fel-le húzogattam rajta kezem. Nyögések hagyták el száját, érzelemmel teli nyögések. Egyszer csak beszédre nyitotta száját, és elég mérges szavak csúsztak ki rajta.
- Lia, az hogy akarlak, nem azt jelenti, hogy kínozz halálra. - sziszegte ki fogai között.
Jót kuncogtam megjegyzésén, viszont nem hagytam abba. Egyszer - kétszer ugyanezt a mozdulatot tettem meg, majd egy csíkot húztam végig nyelvemmel, amit egy mély, férfias morgást eredményezett.
- Lia! - emelte meg hangját. - Kérlek ne. - csak húzta száját.
- És mégis miért ne? - mosolyogtam, és most sem hagytam abban a számára szörnyű kényeztetést.
- Benned akarom tudni magam. - sziszegte halkan fogai között.
Visszamásztam hozzá, lehúzott magához és egy csókot adott ajkaimra. Maga alá fordított, de mielőtt belém vezette volna magát, mélyen a szemembe nézett.
- Lia, te tényleg velem szeretnéd elveszíteni?
Aprót bólintottam, s biztatóan mosolyogtam rá. Egy hatalmas levegőt vett, majd az ágy támlába megkapaszkodva bepozicionálta magát.
- Mehet? - motyogta.
- Igen. - sóhajtottam, majd halvány mosolyra húztam ajkaim.
Csak morgott egyet, és egy határozott mozdulattal belém vetette erekcióját. Alhasam megfeszült, egyszerűen akkora fájdalom töltötte el testem, hogy összerándult minden izmom, és Harry nyakába kapaszkodtam meg. Hangszálaim megremegtek és egy hangos elég mélyről jövő sikítás hagyta el szaggatottan szám.
- Annyira sajnálom. - nyomott arcomra egy apró puszit.
Kihúzódott belőlem, majd újra vissza. Addig nem mozgott, míg egy kicsit meg nem szoktam a nem mindennapi méretét. Szemeim végig lehunyva tartottam, a fájdalom nem akart apadni alhasamnál.
- Jól vagy? - kérdezte meg Harry és lágyan simogatni kezdte arcom.
- Jól. - mondtam egy levegő vétel közepette.
- Biztos, hogy szeretnéd? Ne hagyjuk abba? - mondta aggódóan Harry.
- Igen, akarom.
- Hidd el, átvenném a fájdalmadat, ha lehetséges lenne. - felelte őszintén.
Elmosolyodtam, majd erőt vettem magamon, hogy szólni tudjak.
- Kérlek, ne nézz már engem olyan gyengének.
- Ne beszélj butaságokat! - csitított.
- Styles! Hajrá! - vittem, hangomba egy kis agresszivitást is. Nagyon meg lepődött mit, ne mondjak, de engedelmeskedett, lassan kezdett el bennem mozogni gyengéd, finom mozdulatokkal. Néha morgott egyet, majd meguntam a tétlenségét és fordítottam helyzetünkön, így már én voltam legfelül. Harry furcsa pillantást vetett rám, majd eszembe jutott innentől én diktálom a tempót. Csak kuncogtam egyet. Az elején lassú gyengéd mozdulatokkal vágtam bele, és elég fájdalmas volt, de nem annyira, mint először. Nyögések szűrődtek ki fogaim közül, amiket néha mély levegő vételek váltottak fel. Harry szemei végig lehunyva voltak, és kezeivel eszeveszett módon húzta az ágyneműt. Olyan furcsa volt, hogy mindezt én váltom ki belőle. Felnyitotta pilláit, majd könyökére támaszkodva húzott le magához. Érzelemmel teli, csókot lehelt ajkaimra, azután kezét felvezette a tarkómhoz. Óvatosan maga alá fordított, a csókot meg nem szakítva. Hatalmas tenyereivel gyengéden végig simogatta testem, amitől végig szaladt hátamon a hideg. Önkénytelenül elhúzta ajkait, és kaján mosoly jelent meg arcán.
- Drágám, folytassuk? - túrt izzadt fürtjei közé.
- Igen. - motyogtam, mire ő egy elégedett vigyorral válaszolt. Most is mint előbb bepozicionált, majd belém tette teljes méretét, egy percig még megvolt a fájdalom, de hamar elillant. Nyögéseink töltötték be a szobát. Gyakran csókban forrtunk össze, kisebb - nagyobb megszakításokkal. Harry gyengéd mozdulatai teljesen megbabonáztak. Éreztem, hogy már közel vagyok, s nem kellet kis idő, míg a hátam ívbe feszült, és a barátom nevét lihegve jutottam el a csúcsra. Ekkor Harry alsó ajkára harapott, majd egy erőteljes, férfias nyögés hagyta el száját, ekkor megéreztem magamban valami különlegeset. Fölém támaszkodva egy pillanatig egy helyben maradt, azután kihúzódott belőlem. Mellettem foglalt helyet, s mélyen szemeimbe fúrta az övéit. Egy pillanatig egymás szemébe meredtünk el azután halkan motyogott valamit.
- Szeretlek, Lia. - mosolyodott el.
- Szeretlek, Harry. Nagyon szeretlek. - suttogtam, majd gyengéden megcsókoltam.

Ui: Remélem tetszett. Először írunk ilyet, nézzétek el nekünk! Kérlek írjatok véleményt. Így hogy írjak új részt, ha nem mondtok semmit? További szép estét. xx
Írta: Adri S., és Jázmin J.

4 megjegyzés: