Chaper 9! Vége?*

'' Szomorú. Találkozunk véletlenül egy emberrel, beszélünk vele, megismerjük, hatással van ránk, aztán elveszítjük. És soha, de soha nem látjuk többé.. ''

*Cecillia szemszöge*

- Igen, sokan mondták már. - viszonozta mosolyomat.
- Neked sem mondta Harry, hogy mikor ér haza? -érdeklődtem Gemmánál.
Reméltem, hogy el tudok indítani egy kisebb-nagyobb beszélgetést.
- Nem, de nem hinném, hogy sokáig marad, hogyha itthon ilyen szép lány várja. - mosolygott rám.
- Hát, köszönöm. - nevettem el magam.
- Még nem is kérdeztem meg, Harry pedig nem is mondta, ti akkor most jártok? - kezdte el húzogatni a szemöldökét.
Úgy gondoltam, hogy ezt Harry-nek kéne elmesélnie, hiszen mégis csak az Ő testvére. De mi már össze tartozunk. Legalábbis én nem rövid távra tervezek.
- Igen, úgy is mondhatjuk.
Éreztem, ahogyan elpirulok, ezért akaratlanul is elnevettem magam.
- Bocsánat, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. - mondta.
Láttam, ahogy a szája mosolyra húzódik. Majdnem elnevette magát Ő is.
- Semmi baj.
- Elmegyünk a közeli kávézóba? - vetette fel az ötletet.
- Erre nem mondhatok nemet. - egyeztem bele.
Felpattantam, és felszaladtam az emeletre. A szekrényhez álltam és kerestem a programhoz megfelelő ruha összeállítást, ezután vissza siettem a nappaliba, ahol már Gemma tűkön ülve várt rám.
- Indulhatunk. - vettem fel a kabátom, és a cipőm.
Kinyitottam az ajtót, majd kiléptünk az utcára, majd magunk után zártam is be. Kiértünk a kapun, balra fordultunk el, és egyenesen haladtunk tovább. Komótosan ballagtunk, közben váltottunk néhány szót, de nagy részben csendben voltunk.
Megérkeztünk a megbeszélt helyre, majd a pulthoz mentünk. Ki kértük az italainkat, kifizettük, és leültünk az egyik asztalhoz.
- Na és mivel foglalkozol, vagy szeretnél foglalkozni? - kérdeztem udvariasan.
- Divattervező szeretnék lenni a későbbiekben. Persze, ez még nem végleges. Te mit tervezel?
- Igazság szerint ezen nem gondolkoztam el még komolyabban. De szerintem van még időm. - kortyoltam bele az italomba.
- Ebben teljes mértékben egyetértek. - bólintott.
- Neked van barátod egyébként? Ha kellemetlen akkor ne válaszolj. - érdeklődtem.
- Igen, egy ideje egy párt alkotunk. Be szeretném majd mutatni.
- Szívesen megismerném.

*Harry szemszöge*

( Ez idő alatt.)

Megpróbáltam feltűnés nélkül felszívódni, de Louis utánam kiáltott.
- Harry, hova sietsz ennyire? - vissza fordultam, majd hatalmasat sóhajtva neki kezdtem.
- Hát elég hosszú, tudod fáradt is vagyok, és nálam van Gemma.
- Ja, persze, pont Gemma miatt sietnél el - nevetett - csaj van a dologba.
- És ha igen, akkor mi van?

Kinyitottam az ajtót, és a volán mögé ültem, végül becsuktam. Beindítottam a kocsit, és elhajtottam a parkolóból. A rádióhoz nyúltam és bekapcsoltam. Valami beszélgetős show-t kezdtem el hallgatni. A kamaszokról szólt. Hát nem is tudom. Nem igazán kötött le, így átkapcsoltam. Kissé lágy zene ment ezen az adón. Tovább kapcsoltam, de semmi érdekesebb nem volt, ezért kikapcsoltam, és csendben folytattam az utat. Alig 10 perc után félúton jártam, amikor piros lámpa volt, ezért kénytelen voltam megállni. Fél perc után sárgára, majd zöldre váltott, és elindultam.
- Olyan végtelen ez út! Istenem, mikor érek már haza.- sóhajtottam.
Hamarosan meg érkeztem. Leparkoltam a ház előtt, majd kipattantam a kocsiból, és lezártam. Besiettem a kapun, majd a bejárati ajtón. Lerúgtam a cipőm, és levettem a kabátom, ezután a fogasra akasztottam.
- Lia, kicsim. - mondtam kicsit hangosabb hangnemben.
Felszaladtam az emeletre, majd benyitottam a szobába, de az üres volt. A fürdőbe is benéztem, de az is üresen tátongott. Körbenéztem az egész házban, de nem találtam se Lia-t, se Gemma-t. Az ajtó is nyitva volt. Kezdtem nagyon aggódni érte. A mobilomért nyúltam, és tárcsáztam Lia-t, de itthon hagyta. Ezután Gemma-t, de ő nem vette fel. Többször is próbálkoztam, sikertelenül. Le rohantam a nappaliba, majd a kanapéra rogytam. Mi van, ha történt velük valami? Mit fogok csinálni? Biztos nem nyelte el őket a föld. A síró görcs kerülgetett. Te jó ég. És ha tényleg van valami, hogy számolok el anyának, és Lia szüleinek? Te jó ég! Lehet, hogy elrabolták őket, vagy ami ennél is rosszabb. Á, nem merek bele gondolni. Nem bírtam magammal, nem bírtam egy helyben maradni. Egy fajta féltő idegesség járta át a szívem. Felpattantam, majd fel, s alá rohangáltam a nappaliba. Hatalmas gombóc volt a torkomba. Sőt, mint egy kéz, ami nem akarja elengedi nyakam. Az ajtó felé vettem az irány, majd megtorpantam, hogy magamra vegyem cipőm és a kabátom. Magamra vettem az említett ruha darabokat, majd a kilincs felé emeltem kezem, ami váratlanul kinyílt. Hozzá sem nyúltam az ajtóhoz, ezért hátrébb léptem, mire szemben találtam magam Lia-val és Gemma-val.
- Hol voltál? Nincs semmi bajod? - rontottam Lia-nak.
Minden egyes porcikáját végigpásztáztam, hogy nem-e esett bántódása. Amint megbizonyosodtam róla, hogy teljes épségben van, tekintetem felszegeztem, és a barátnőm szemébe néztem. Lia értetlen tekintettel meredt rám, s szólásra nyitotta ajkait, de közbevágtam.
- Miért mentetek el? És miért nem szóltatok? A szívrohamot hoztátok rám. - halmoztam el kérdésekkel.
- De Harry. Mi csak a kávézóba mentünk.
- Azért dobhattatok volna egy SMS-t.
- De csak kávézni voltunk. - ismételte Lia.
- Öcsi csak ismerkedtünk. - dörmögte Gemma, de figyelembe sem vettem szavait.
- Rohadtul nem érdekel. Nem csuktátok be az ajtót, és tiszta kupi volt a házba. Egyből rosszra gondoltam.
- Nincs is rendetlenség. - tagadta le Lia.
- És? Nem csinálsz ilyet többet! Te se, és te sem. - mutogattam idegesen a két lányra.
Szemét élesen a földre sütötte le. Azt akartam hogy a szemebe mondja. Erősen megragadtam arccsontját, mire ő feljajdult.
- Nézz a szemembe! - emeltem meg hangom. - Világos?
Erőteljesen eltoltam magamtól arcát, mire ő egy hatalmas szipogással válaszolt, és vissza már könnyekben úszó arcát fordította.
- Lia. É-én.. s-sajnálom. - fogtam meg karját, de kirántotta kezem közül.
Lia így ahogy volt, hátat fordított nekem, majd elhagyta a házat. Hátrébb araszoltam, és ismét a kanapéra rogytam. Éreztem ahogy könnybe lábad a szemem, és egy kövér könnycseppet engedtem útjára.
- Egy barom vagyok.
- Igen az vagy. - morogta Gemma. - Ilyenkor kétségbe vonom, hogy mi rokonok vagyunk. Ugye tudod?
- Ezzel nem segítesz.
- Ezt te magad tudod helyre hozni. Miért kell rárontani Lia-ra? Nem zárhatod be ide. - vágta hozzám a szavakat, amelyek ez alapon igazak is voltak.
- Én csak meg szeretném védeni őt. Belehalnék, ha elveszíteném.
Gemma sóhajtott egyet, és lehuppant mellém a kanapéra. Átkarolt, és simogatni kezdte a karom. Fejét a vállamra hajtotta, és vigasztalni próbált, kevés sikerrel.
- Minden rendben lesz. - suttogta.

U.i.: Tudom, sokat késtem, elnézést.. De ezért hosszabb részt is hoztam nektek. Pipáljatok.. Véleményeket, avagy megjegyzéseket szívesen fogadok. x Remélem tetszik, jó olvasást. xxxx (:
Írta: Juhos Jázmin, Szentgyörgyi Adrienn. x