Chapter 10! Otthon 'édes' otthon?!*

A megbocsájtás minden heget össze forraszt.. vagy talán mégsem?

*Cecillia szemszöge*

- Lia, é-én s-sajnálom. - motyogta, de se kép, se hang.

Hátat fordítottam és rohanni kezdtem. Lábaimat sebesen kapkodtam, és könnyeimet törölgettem. Össze voltam zavarodva. Én nem ilyennek ismertem meg Harry-t. Azt hittem, hogy kedves, és gyengéd. Csalódtam benne..

Nem tudtam merre futok, csak futottam. Előre, az egyik kis utcán be, a másiknál ki, aztán jobbra, és így tovább. Szaporán vettem a levegőt, mire egy elhagyatott helyre értem. Ott kicsit lelassítottam, majd teljesen megálltam. Körbenéztem. Felborított kukák, össze grafiti-zett falak akárhova nézek. A gondolataimmal voltam elfoglalva, amikor egy hangot hallottam a hátam mögül. Hátranéztem, majd egy tetovált, nálam pár évvel idősebb férfival találtam szemben magam.

- Mi szél hozott erre kislány? - húzta kaján mosolyra a száját, majd egy jó nagyot szívott a cigijéből.

- Semmi köze hozzá. - adtam meg számára a tömör választ.

Nem akartam, hogy hallja, hogy félek.

- Hú ha. Valaki nagyon ideges. - fújta ki a füstöt gúnyosan nevetve, majd kezét felém nyújtotta.

- Hozzám ne érjen! - kezdtem el hátrálni.

Hiába, ugyanis beleütköztem egy kukába, amit sikeresen fel is borítottam. Ismételten futni kezdtem. Még hallottam gúnyos nevetését egy jó pár kanyar után is.

Úgy döntöttem, hogy megkeresem a hazavezető utat. Nem szeretnék el futni a problémák elől. Ez olyan gyerekes. Mivel eléggé ki voltam már fulladva a sok futástól, ezért lassítottam a tempón. Lassan és komótosan sétáltam a haza vezető úton. Így volt időm kicsit gondolkodni az eddig történteken. Végül arra jutottam, hogy én szeretem Harry-t. Hülyeségeket csinál az ember, és ha megbánja, de őszintén, akkor nincs is vele baj. Hamarosan befordultam az utcánkba, és megpillantottam a szerény lakásunk. A félelem járta el testem, és milliónyi kérdés merült fel bennem. Minden lépéssel közelebb kerültem az épülethez, majd táskámba nyúltam és előkerestem belőle a lakáskulcsom. Megálltam a kapunál ahol, még utoljára megtöröltem szemeim. Kinyitottam a kaput, majd enyhén behajtottam magam után. Pillantásomat a házból kiszűrődő fényre vetettem, majd egy árnyék mocorgott a fényben. Az ajtóhoz kullogtam, majd kulcsomat bepozicionálva kinyitottam a bejárati ajtót. Megpróbáltam minél halkabban becsukni az ajtót, de meghallottam apu érdes hangját.

- Kisfiam, nézd meg kérlek ki az!

- Rendben apu. - hangozott öcsém szelíden cincogó hangja. - Liaa! - kezdett volna bele, a boldog kiabálásba, de befogtam a száját, és halkan suttogtam fülébe.

- Kérlek, maradj csöndbe! Nem akarok nagy balhét. Bár így is, úgy is az lesz. - sóhajtottam.

- Ki az? - hallottam meg ismét apukám hangját.

Nem tudtam mit csináljak. De nem is nagyon volt időm semmire, mivel lépéseket hallottam, amik édesapámtól származtak.

- Cecillia? - kerekedtek ki szemei.

Nem szóltam semmit, csak figyeltem minden egyes mozdulatát, reakcióját. Nem tudta mit mondhatna, így próbálta összeszedni gondolatait. Fél perc elteltével édesanyám is megjelent, és nyakamba borult.

- Hiányoztál Cecillia. - szorított magához szorosan.

- Te is nekem, anya. - viszonoztam ölelését.

Eltávolodott tőlem, s szólásra nyitotta száját, de közbeszóltam.

- Ha nem gond, felmennék a szobámba. - sütöttem le szemeimet, és a lábfejem kezdtem el bámulni, mintha érdekes lenne.

Anya megértően bólintott, míg Apa megvetően nézett engem. Figyelmen kívül hagytam, és felsiettem a szobámba. Amint beértem megcsapott kedvenc parfümöm illata, majd komótosan az ablakomhoz sétáltam és kinyitottam, hogy átjárja a szobát, a friss esti szellő. Kipillantottam a szobán ablakán, egyenesen ki az utcára. Néztem ahogyan az emberek fel s alá járkálnak. Egyikük a buszra sietett, másikuk pedig csak ment előre. Elmerengtem a járókelők látványán, ahogyan kifejezéstelen arccal mennek a fejük után. Manapság nem figyelnek a másikra. Még egy őszinte mosoly is ritka. Sóhajtottam egyet, majd elléptem az ablakomtól. A táskámban kezdtem matatni a telefonom után, de nem volt ott.
- Hol hagyhattam? - fogtam meg idegesen tarkóm.- Oh, jaj ne! Ott hagytam. Harry éppen azt mondta. Áááh. Remek! Akkor most mehetek vissza.
Megfogtam a táskám, és azzal együtt mentem le a földszintre. Szó nélkül kimentem a házból, és egyenesen a Styles ház felé vettem az irányt. Sietősen mentem a fejem után, gondolkozás után. Hamar meg is érkeztem az ismerős házhoz, és feszengve nyomtam meg a csengőt. Kis idő múlva hallottam, hogy valaki közeledik a bejárati ajtóhoz, majd kinyitja.
- Lia?..

U.i.: Hát ez nagyon rossz lett. Legalábbis a vége. Véleményeket várok. Jó olvasást!x

Írta: Juhos Jázmin és Szentgyörgyi Adrienn. xx